2016-ban is kiírta pályázatát a Holcim a Cementgyári Mikrotérség Fejlesztéséért Alapítvány.
Az elmúlt öt évben 225 millió forintot osztottak ki, az idei évben 38 millió forintra pályázhatnak helyi civil szervezetek, intézmények, önkormányzatok.
Érdemes megnézni az Alapítvány honlapján, milyen célokat támogattak eddig.
Neszmélyen az önkormányat 2014-ben két pályázattal is nyert (összesen kilenc millió forintot): a Cseperedő Napközis otthonban udvari játszóteret létesítettek, és felújították a 10. számú főutat Dunaszentmiklóssal összekötő útszakaszt is. A Református Egyházközösség is innen pályázott a parókia falának talajvíz elleni szigetelésére vagy akadálymentesítésre, járdafelújításra.
Nyergesújfalut említeném még meg, ahol 2013-ban 13 szervezet kapott 120-800 ezer forint közötti támogatást. Ebbe belefért laptop a helyi polgárőrségnek, polcrendszer a Vöröskeresztnek, tatami a kick-bokszosoknak.
Látszik, hogy a lehetőség megvan, az Alapítvány céljaiba sok minden belefér, amit a kiadott sajtónyilatkozatuk is tartalmaz:
A ”Holcim a Cementgyári Mikrotérség Fejlesztéséért” Alapítványról (az Alapítvány sajtóközleménye)
Az Alapítványt a Holcim Hungária Zrt. hozta létre, melynek célja, hogy a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás elveivel összhangban a Cementgyári Mikrotérség széleskörű fejlődését, ezen belül különösen az euroatlanti integrációt, a természeti- és az épített környezet értékeinek megóvását, az intézményekben folyó oktatási-nevelési tevékenység színvonalának emelését, a társadalmi szervezetek tevékenységét, illetve a lakosság kulturális-hagyományőrző és szabadidős sporttevékenységét aktívan támogassa.
Az Alapítvány kuratóriumának elnöke Agócs István, elnökhelyettese Török István, Lábatlan korábbi polgármestere. A kuratóriumba helyet kapott Balogh Erzsébet, a lábatlani Arany János Általános Iskola korábbi igazgatója, Margl Gézáné Süttő alpolgármestere, Buzás Kelemen Bajót alpolgármestere, Kriszeg Csaba mogyorósbányai önkormányzati képviselő, valamint a Holcim Hungária Zrt. részéről Márta Irén kommunikációs igazgató. További információ az alapítványról a www.holcimmikroterseg.hu honlapon található