„Sohasem csaltam. Most sem akarok”- mondja, mikor elkeseredetten kezdi el történetét.

Nyugdíj helyett (hála Orbánéknak) járadékot kap. Van különbség: a nyugdíj adómentes, a járadék nem az – 15%-os csökkenés a büntetés azért, mert a rendőri pályát választotta. És egy „járadékos” lehetősége a munkaerőpiacon is szűkebb egy nyugdíjasénál.

„Nem dolgozhatok közterületfelügyelőként.” Pedig ki másnak lenne ehhez több alapképzettsége, mint egy korábbi rendőrnek? De tiltja a jogszabály.

„Elvesztem a járadékot, ha a minimálbér másfélszeresénél többet keresek” És ez a nagyobb csapda. Hiszen jó munkaerő: értelmes, megbízható. ha elmegy egy multihoz, ennél többre jelentik be. Mit mondjon nekik? Hogy minden harmadik hónapban ingyen dolgozik, hogy megmaradjon a járadéka? Hogy nem kér karácsonyi jutalmat, inkább ő ad vissza?

És itt jönne a „megoldás”: a zsebbe fizetés, feketézés. Amit nem akar. Megél szerényen, lehetne többje is, ha ezekbe korábban belemegy. Nem ment. Most sem fog. Mikor rendőrnek állt, nem azt mondták: miután ezt befejezed, trükköznöd kell majd, hogy megélhess.

Milyen világ ez? Milyen világ az, ahol munkaerőhiány van, és mégis ilyen szabályokkal akadályozzák meg, hogy életerős emberek normálisan vegyenek részt az ország életében?

Jön most a mese arról, hogy nyugdíjas szövetkezetekkel oldjuk meg az ország munkaerőhiányát. Ez a téma egy külön jegyzetet is megér. Itt most csak annyit: ha cél az, hogy több dolgozó ember legyen, talán le kellene bontani az adminisztratív akadályokat. Talán meg kellene nézni, kik akarnak dolgozni, és mégis miért nem tudnak. Miért van az, hogy Brüsszelben kell igazat keresni azoknak, akik a közalkalmazotti vagy hasonló jogviszonyban vállalt nyugdíj mellett végeznek munkát – mert a magyar kormány szerint nem jár nekik ilyen esetben nyugdíj?

És nem büntetni azokat az embereket, akik korábban évtizedekig az országot szolgálták. Nagypapám nyugalmazott rendőr ezredes volt. Ő ezt már nem élte meg. Biztosan hosszan fejtené ki nekem ezt az igazságtalanságot – mint tette korábban.