Egy élhető Komárom-Esztergom megyéért

dr. Konczer Erik blogja

dr. Konczer Erik blogja

Amikor rájössz, hogy hazaáruló vagy.

2017. február 21. - Erik a viking

Nem magadról gondolod, mások szemében válsz azzá. Üdv a klubban!

A képlet egyszerű: csak tegyél valamit, ami nem tetszik a Fidesznek, és máris a klubban vagy. Most éppen az Olimpia. Aláírtad, megosztottad, lájkoltad? Hazaáruló vagy! Tönkretettél egy álmot (ami tényleg csak álom volt, de már elköltöttünk rá 35 milliárdot), leromboltál egy nemzeti ügyet (ami persze most már csak Budapest ügye), miattad nem Magyarországról fog szólni 2024 (meg az utána következő évek egy csődbe jutott országról).

Most megérted, hogy akik már régóta állják a sarat (a sokat gyalázott demokratikus ellenzéki pártok), mit élnek át évek óta. Most megérted, hogy ők is valószínűleg ugyanazért lettek a hatalom szemében hazaárulókká, amiért te is: máshogyan, az országért felelősséget érző módon gondolkodtál, és kiálltál a véleményed mellett.

Maradj aktív! Ne tántorítson el az, hogy megpróbálják szétszedni, hitelteleníteni azt a pártot, mozgalmat, ami kiáll egy fontos ügyért. Tartsd nyitva a szemed, légy bátor! A Fidesz érdeke, hogy minél több ember legyen közönyös – ne tartozz közéjük! Már félnek tőled, tőletek, tőlünk. Támadni fognak.

Te akadályoztad meg, hogy olimpia legyen itt. Te vagy az, aki miatt egy álommal kevesebb. Sokan fogják ezt a szemedre vetni. A legmocskosabb az lenne, ha most sportolókkal mondatnák el, hogy mennyire sajnálják, hogy nem lesz olimpia. Kitelik tőlük? Nem te fogsz szerepelni a tévében, hogy elmondhasd, mennyire jó ez az országnak. Azok fognak szerepelni, akik elmondják, gonosz vagy!

Bátorság!

olimpia2.jpg

Putyin megtanítja, hogy szeress!

Orosz-magyar hímsovinizmus

A Putyin-ellenes Pussy Riot ("Puncilázadás") énekli ezt Oroszországban. Feminista kiáltványaik a nemek egyenlőségéről és a demokráciáról szólnak. 

Ez a mozgalom szúrja az orosz diktátor szemét. Szúrja az isztambuli egyezmény is. Az az Európa Tanács által megalkotott egyezmény, ami a nők elleni és a családon belüli erőszak megfékezéséről szól. 

Talán ez lehet az oka, hogy nem lehetett tárgyalni Putyin látogatása előtt egy nappal az Igazságügyi Bizottságban az isztambuli egyezmény tárgyalásának megkezdéséről? 

Putyin és Orbán hímsoviniszta. Ez áthatja a közéletet is. 

Varga István (Fidesz) véleménye szerint a nők tehetnek a helyzetükről: "Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

Balogh "Vakkomondor" József kutyájukra kent mindent, mondván: élettársa akkor sérülhetett meg, amikor átesett az állaton. Az ügyészség szerint azonban "ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte az élettársát". Balogh József először négy-öt alkalommal - "a közepest meghaladó erővel" -, ököllel a sértett arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. (nepszava.hu)

De Orbán sem maradhat ki a sorból: a feleség nem halványíthatja el a férj elsőbbségét! "Orbán Viktor még a feleségének sem hagyja, hogy legyőzze. Ha együtt futnak, Viktor végig úgy tesz, mintha megfulladna, aztán a végén sprintelni kezd, és lehagyja Lévai Anikót. A miniszterelnök már felnőtt fejjel tanult meg síelni, és amikor egy síversenyen felesége futott be elsőnek, és ő csak második lett, mire az eredményhirdetés követekezett, elintézte, hogy külön férfi és női kategória legyen." (hvg.hu)

Egy g-vel kezdődő szó jut eszembe. Nem az. EZ GÁZ!

 

Budapest – olimpia - Kaszparov

„Az Orbán-rezsimet mindig is egy dolog érdekelte, és ez érdekli ma is: a pénz. Közelebbről: az, hogyan lehet a bevételeket közvetlenül Orbán szövetségeseinek bankszámláira irányítani… Tökéletes lehetőség kínálkozott arra, hogy az államkasszából és az állami tulajdonú bankokból több tízmilliárd dollárt lehessen magánkezekbe átjuttatni. Az infrastruktúrától a létesítményekig, a hotelektől a vendéglátásig mindent a kormány által gondosan kiválogatott cégek üzemeltettek, így nem meglepő, hogy Orbán legközelebbi cimborái közül sokan már a legelején felbukkantak Budapesten, hogy részt vegyenek az aranylázban. A költségek az eredetileg ígért 12 milliárd dollárról (pedig már ez is rekordnak számított) a becslések szerint 50 milliárd dollárra szöktek, így Budapest még a fényűző pekingi nyári játékoknál is drágább lett. Az Economist szerint Orbán régi gázszerelő cimborája, Mészáros Lőrinc egyedül 7,4 milliárd dollárt keresett a szerződéseken…

A játékok megrendezése Budapesten még akkor is kétes vállalkozás lett volna, ha Orbán, a mondabeli Kubla kánhoz hasonlóan, mesés Xanaduvá változtatja a Budapestet. De Magyarország nem az infrastrukturális fejlesztések, hanem a korrupció virágkorát élte, így a pénz nagy része el sem jutott Budapestre. Az építkezések vállalhatatlan minőségben készültek és a nagyszabású, merész tervek jelentős részét eleve úgy alkották meg, hogy a tervezett létesítmények csak a játékok után készüljenek majd el – vagyis sohanapján.”

Közeleg a tél címmel írt könyvet a Putyin rezsimről Kaszparov. A könyv bemutatja a példát, amit Orbán Viktor követ, így itt a Szocsiról szóló fél oldal „magyarítása” is megállja a helyét. Putyin helyett Orbán, Szocsi helyett Budapest, Putyin régi dzsúdós cimborája, Arkagyij Rotenberg helyett Mészáros Lőrinc. És kész is az a cikk, ami majd megszülethet a 2024-es olimpia után.

Magyarország nem tudja megrendezni az olimpiát úgy, hogy az méltó legyen az országhoz, hogy az ne vigye csődbe az országot – csak úgy, hogy Orbán és haverjai megszedjék magukat.

Olimpia Budapesten? ÍGY NEM!

olimpia.jpg

Október 2. – Az Új remény

Írtam egy blogbejegyzést (4 millió NEM, és elhagyom az országot) – elkeseredésemben. Nem várt hatása lett: voltak megerősítő kommentek, voltak, akik érdemileg szóltak hozzá. De a többségből a nyers agresszió, a gyűlölet sugárzott. Pedig nem csaltam el közpénzt, nem gyaláztam meg nemzeti jelképeket, nem tettem tönkre az oktatást, az egészségügyet. Csak leírtam a véleményemet…

Sokan privát üzenetben írtak biztató szavakat (vajon miért?). Volt, aki lámpavasra szeretett volna húzni, és amikor nem válaszoltam a felvetésére, kaptam egy sértett üzenetet, hogy miért nem válaszolok. Van, aki úgy érzi, fontos naponta küldeni valami negatív üzenetet. Az emberek azt szeretnék, ha foglalkoznának velük. Bármi áron.

Sokan írtátok, hogy nem szabad feladni, küzdeni kell azért, hogy egy európai országot teremtsünk. Köszönöm a hozzászólásaitokat, megerősítettek a hazaszeretetben. Szeretem Magyarországot, ha nem szeretném, már rég nem lennék itt, és nem küzdenék.

Érdekes, hogy az egyik kommentelő szerint az Erő sötét oldalán állok. Furcsa gondolat, hiszen az Erő sötét oldalából keletkező Birodalmat a gyűlölet és a félelem tartja össze. A fiatalember kedvéért nézzük meg a Csillagok háborúja-sorozat segítségével, mi történt október 2-án.

Magyarországon van egy olyan csoport, akik nem tolerálnak semmilyen eltérő véleményt. Ők terjesztik a gyűlöletet. Azt, hogy hányan vannak, nem tudhatjuk. Azt tudhatjuk, hogy mindannyian NEM-mel szavaztak, de nem csak ők szavaztak NEM-mel.

Azt láthatjuk, hogy a gyűlölettel teli emberek kb. milliós táborát erősítette további több mint kétmillió félelmekkel teli NEM-mel szavazó, akikre hatott a másfél éves gyűlöletkeltés.

Viszont az eredmény azt mutatja: van remény! Az álnépszavazás Halálcsillaga megsemmisült. Habár Orbán kormányzásával ma Magyarországon továbbra is az Erő sötét oldala van hatalmon, a reményt az adja, hogy nem sikerült gyűlöletre bírnia és megfélemlítenie az ország többségét.

Az eredmény láttán nem kell külföldre menni (elbújni, mint Obi-van Kenobi tette a Csillagok háborújában, a gyűlöletből épülő Birodalom láttán). Dolgozni kell.

A NEM-mel szavazók táborának csökkentéséhez és Orbán megbuktatásához a félelemmel teli embereknek el kell magyarázni, hogy a gyűlölet helyett van más megoldás is. Ezek az emberek saját és gyermekeik létét érzik veszélyben. Hogy joggal vagy alaptalanul, azon lehetne (és kell) vitatkozni. De meg kell érteniük, hogy az európai szintű közös cselekvés a megoldás, nem a folytonos ellenségkeresés, „Brüsszelezés”. (Apropó, „Mit üzenünk Brüsszelnek?” „Húzzanak a francba!” „Hol van Brüsszel?” „Mit tudom én!”)

Azt kell meglátnunk, hogy ha odafordulunk egymáshoz, és foglalkozunk egymással, akkor nem győzhet a gyűlölet.

A feladat nagyon nehéz. Főleg annak fényében, hogy október 8-án a Népszabadság elleni akcióval elkezdődött a Birodalom Visszavág: cél immár az ellenzék teljes megsemmisítése.

4 millió NEM, és elhagyom az országot

Október 2-án a negyvenedik születésnapomat ünnepelném. Ítélet Napját csinált az Orbán-kormány ebből a napból: ítélet lehet az országnak, és ítélet az én életemnek.

Nem akarok olyan országban élni, ahol 4 millió embert képes  akkora gyűlöletre nevelni a kormánypropaganda, hogy képes legyen felülírni a „minden ember egyenlő” elvét. Aki nemmel szavaz, azt mondja, a muszlimoknak kevesebb jár, mint másnak, vesszenek el a háborúban, nincs joguk menekülni. Ami a legjobban elborzaszt, az az, hogy ez a gyűlölet később könnyedén átirányítható lesz másra: jöhetnek a zsidók, cigányok, melegek, „komcsik”, „libsik”, keresztények…

Orbán új fajvédő mozgalma könnyedén teheti ezt, hiszen hívei körében keresztényebb a pápánál, népszerűbb Jézus Krisztusnál. Az a szentírás, amit ő mond – akkor is, ha hetente egymásnak ellentmondó dolgokat prédikál.

És emberei, szavazói a más véleményt árulásnak tekintik, és ugyanolyan hévvel fogják támadni, mint a plakáttépő taxis. Egy erőszakos, buta ország leszünk.

img_0677.JPG

Akarom én ezt? Sajnos,  nincsen még családom. De talán szerencse is, mert így könnyebben dönthetek:

Nem akarom.

Nem akarom, hogy adóforintjaimból stadionok épüljenek.

Nem akarom, hogy a tb járulékomból ne jusson normális ellátás a kevésbé tehetőseknek, és idős koromban magamnak.

Nem akarom, hogy hatvanöt éves koromig rettegjek, sikeresen megvédik-e a jövőbeli nyugdíjamat.

Nem akarom, hogy a leendő gyerekem egy rohadó, leszakadó országban nőjön fel.

Aki külföldre megy, egy picit saját életét áldozza fel azért, hogy gyermekeinek jó legyen. Itt hagy rokonokat, barátokat, kultúrát és a hazát… Nagy ár.

De négymillió NEM után nincs visszaút.  Legálisan gazdagodhatnak tovább a haverjai, a gázszerelője, a veje; élhetik világukat a magyarkodó nacionalisták; odázhatók a szükséges reformok. Amíg ez az egész a fejünkre nem omlik. És aztán lesz majd „a sírt , hol nemzet süllyed el”…

Ezek az érzéseim. Lehet, hogy túlzóak, de sikerült elérni, hogy szorongjak.

Arra kérlek, barátom, ismerősöm, úgy köszönts a negyvenedik születésnapomon, hogy távolmaradásoddal megakadályozod az Ítélet Napját! Köszönöm!

#fuckyouorban

(Nyilván a költözés nem másnap lesz, de legkésőbb 2018-ban már külföldön leszek. Addigra mindent le tudok zárni itthon.)

Dunaalmáson sem épül meg a gumifeldolgozó!

2016. február 24-én nyugtalanító hírek jelentek meg arról, hogy Dunaalmásra „gumiégető” fog épülni. Február 25-én találkoztam Czeglédi Zoltán polgármesterrel, és megnyugodtam: a vállalkozó elállt tervétől.

Tavaly év végén Százhalombattáról hallhattuk, hogy az ott élők nem kérnek a „Homatech környezetvédelmi referenciaüzemből”, és ezért a cég másik helyszínt keres. Mikor megjelent, hogy a lehetséges helyszínek között van Dunaalmás, megkerestem Szabó Attilát, aki a DK százhalombattai képviselője. Megtudtam, hogy egy erős szakértői csapat véleménye áll a százhalombattaiak tiltakozása mögött, akik fő problémája, hogy a technológia a hagyományos hulladékégetőkhöz hasonlóan mérgező és rákkeltő anyagokkal szennyezi a környezetet, az alapanyagaként használt hulladék, és a belőle képződő energia elég érdekes logika mentén tekinthető megújuló erőforrásnak, hozzájárul az éghajlatváltozáshoz és akadályozza a valóban klímabarát megoldásokat.Százhalombattán több ezer aláírás gyűlt össze, végül mikor a Pest megyei közgyűlés egyhangúlag tiltakozott a létesítés ellen.

Ezek után kerestem fel Czeglédi Zoltán dunaalmási polgármestert, hogy beszéljünk arról, milyen lépések történtek eddig a cég és a település között. Úgy gondolom, a polgármester felelős településvezetőként jól járt el. Kötelessége meghallgatni a településnek munkahelyet, iparűzési adóbevételt hozó vállalkozásokat. Ezzel bízták meg választói. Elmondta, hogy tervei közt szerepelt, a képviselőtestület után lakossági fórumon mutatja be a pro és kontra érveket. Ütköztetve a beruházó által leírt megoldást az ellenérvekkel. És mivel a helyzet súlyát érzékelte, mindenképpen falugyűlés szinten döntöttek volna közösen, mi legyen, közösen a környékbeli településekkel. Idáig azonban nem jutottak el. Azzal, hogy öt képviselő távolmaradásával határozatképtelenné tette az ülést, úgy néz ki, sikerült elérni, hogy Dunaalmás lekerüljön a helyszínek közül.

Most örülhetünk, hogy nem valósul meg Dunaalmáson ez a beruházás, nem kell aláírásokat gyűjteni, megyei szintre terelni a kérdést. A polgármester megerősített abban, hogy ha a magántulajdonban lévő ipari parkon a község beleegyezése nélkül bármi is elkezdődik, együtt fogunk tiltakozni. Felajánlottam, hogy ha bármilyen további nyilvános esemény történik, oda Százhalombattáról meghívjuk a kompetens személyeket.

Van egy másik oldala is a történetnek. Nagyon sok településen élnek azzal a tudattal, hogy a turizmusból meg lehet élni, nem kell az ipar. Sokan korábban még szülővárosomban, Komáromban is ezt mondták tíz éve, és ezt hozták fel érvként most itt az üzem ellen. Ez nem jó érv, ezzel az érvvel minden befektetőt el fognak üldözni Dunaalmásról – és így a település sem fog tudni fejlődni. Felelősen kell dolgozni, együtt a község, Dunaalmás sikeréért!

Sokak Magyarországa Komáromban: az oktatásról, a jövőről

Wolz Ilonával, a DK komáromi csoportvezetőjével tartott közös sajtótájkoztató szövege

 

 

Február 13-án fogadta el a Demokratikus Koalíció a programját. A DK városi szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett, és minél több helyen kívánja megismertetni, mit jelent a város lakóinak a javaslat. Az első visszajelzések szerint Komáromban is sokan akarják leváltani a fideszes Kevesek Magyarországát. Amellett, hogy a komáromi kórház leépítése miatt az egészségügy állandó téma, az oktatásról, az ehhez kapcsolódó félelemérzetről és a fiatalok munkavállalásáról beszéltünk sokat.

A Sokak Magyarországa szabad, korszerű és esélyteremtő oktatást kínál Komáromnak.

Gyerekeink egész életére kihat az oktatás, az oktatásban résztvevő pedagógusok. Ma fáradtak a gyerekek, a pedagógusok, 10-14 éves tanulók a felnőttek munkaidejével azonos időt töltenek az iskolában, azután egy-két óra otthoni tanulás. Rengeteg felesleges dolgot tömnek a fejükbe a tanulásra alkalmatlan könyvekből, az oktatást segítő felszerelés, szemléltetőeszközök nélkül. A KLIK által működtetett iskolákban nincs pénz a fűtésre, krétára, fénymásolópapírra, de félmilliárd forint csocsóra, dartsra trambulinra igen. Fura világ ez, amiben mindez lehetséges. A kormány minősíthetetlen, pökhendi, nem törődöm módon nyilatkozik arról, hogy a pedagógusok Karácsony előtt miért nem kaptak fizetést. Káosz van az oktatásban is, erre sürgősen lépni kell, hiszen a mai fiatalokból lesz a jövő, belőlük lesznek a majdani Magyarország vezetői.

A Sokak Magyarországában egy kisvárosi, komáromi pedagógus hasonló feltételekkel tud tanítani, mint egy pesti, és ez által a mi gyerekeink is hasonló eséllyel vágnak neki az életnek, mint a pestiek.

A Sokak Magyarországa program szabadságot, félelemmentes életet ad a Komáromiaknak.

A kockás ing viselésével, a „Nem leszek suliban” néven indított megmozduláshoz történő csatlakozással kapcsolatban jelentek meg aggályok: Komáromban aggódnak a pedagógusok, szülők, hogy kiállásuknak hátrányos következménye lesz. Nem lehet listázni a szülőket, diákokat aszerint, hogy ki visel kockás inget, vagy ki tiltakozik a kormányzat oktatáspolitikája ellen. Ez a mostani szabályok alapján is így kellene, hogy legyen – de a Fidesz által létrehozott Kevesek Magyarországában a jogszabályok nem jelentenek garanciát semmire.

A Sokak Magyarországában fontos a szabad véleménynyilvánítás, egy szabad országban, egy szabad városban nem listázunk!

A Sokak Magyarországa minőségi munkahelyet, tisztes megélhetést akar adni a Komáromiaknak.

Komárom valós helyzete minőségi, a megélhetést biztosító munkavállalás szempontjából sokat romlott 2010. óta. Jól jelzi ezt a sok kiadó üzlet, a kisvállalkozók egyre nehezebb sorsa. Több mindent megengedhettünk magunknak a múltban. Komáromban is egyre több a szegény. A kilátástalanság miatt városunkat is hagyják el a fiatalok. Ma nem látnak semmilyen jövőképet, nincs lehetőség minőségi munkát találni, nem lehet előrelépni. Kivéve, ha a fideszes kevesekhez tartozol, ha protekcióval rendelkezel.

A Sokak Magyarországában összhangban kezeljük az oktatást, a fejlesztést,  a szociális ellátásokat, és Európa felé fordulva élhető jövőképet biztosítunk. Egy olyan országot, várost szeretnénk, ahol jó élni, ahova jó visszatérni.

Neszmélytől Tokodaltáróig lehet pályázni a Holcim alapítványánál

Mivel segítene lakókörnyezetén?

 2016-ban is kiírta pályázatát a Holcim a Cementgyári Mikrotérség Fejlesztéséért Alapítvány.

Az elmúlt öt évben 225 millió forintot osztottak ki, az idei évben 38 millió forintra pályázhatnak helyi civil szervezetek, intézmények, önkormányzatok.

Érdemes megnézni az Alapítvány honlapján, milyen célokat támogattak eddig.

Neszmélyen az önkormányat  2014-ben két pályázattal is nyert (összesen kilenc millió forintot): a Cseperedő Napközis otthonban udvari játszóteret létesítettek, és felújították a 10. számú főutat Dunaszentmiklóssal összekötő útszakaszt is. A Református Egyházközösség is innen pályázott a parókia falának talajvíz elleni szigetelésére vagy akadálymentesítésre, járdafelújításra.

Nyergesújfalut említeném még meg, ahol 2013-ban 13 szervezet kapott 120-800 ezer forint közötti támogatást. Ebbe belefért laptop a helyi polgárőrségnek, polcrendszer a Vöröskeresztnek, tatami a kick-bokszosoknak.


Látszik, hogy a lehetőség megvan, az Alapítvány céljaiba sok minden belefér, amit a kiadott sajtónyilatkozatuk is tartalmaz:

 A ”Holcim a Cementgyári Mikrotérség Fejlesztéséért” Alapítványról (az Alapítvány sajtóközleménye)

 Az Alapítványt a Holcim Hungária Zrt. hozta létre, melynek célja, hogy a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás elveivel összhangban a Cementgyári Mikrotérség széleskörű fejlődését, ezen belül különösen az euroatlanti integrációt, a természeti- és az épített környezet értékeinek megóvását, az intézményekben folyó oktatási-nevelési tevékenység színvonalának emelését, a társadalmi szervezetek tevékenységét, illetve a lakosság kulturális-hagyományőrző és szabadidős sporttevékenységét aktívan támogassa.

 Az Alapítvány kuratóriumának elnöke Agócs István, elnökhelyettese Török István, Lábatlan korábbi polgármestere. A kuratóriumba helyet kapott Balogh Erzsébet, a lábatlani Arany János Általános Iskola korábbi igazgatója, Margl Gézáné Süttő alpolgármestere, Buzás Kelemen Bajót alpolgármestere, Kriszeg Csaba mogyorósbányai önkormányzati képviselő, valamint a Holcim Hungária Zrt. részéről Márta Irén kommunikációs igazgató. További információ az alapítványról a www.holcimmikroterseg.hu honlapon található

A hanyag városvezetés

Három hónapig tart egy burkolati hiba kijavítása Komárom központi körforgalmában

És meddig tarthatott volna, ha a Megyei Közgyűlésben nem kérdezek rá a Megyei Közút képviselőjénél: Mi akadályozza őket abban, hogy kijavítsák ezt a nem túl nagy, de feltűnő helyen lévő hibát?

Ez szeptember 24-én történt. Október 9-én már javították. 2 hét alatt.

Mit tett a városvezetés három hónap hosszán át? Mindenkinek, aki kérdezte, miért nem történik semmi, azt mondták, hogy ez nem városi fenntartású út, hanem megyei? Senki a városházáról nem szólt a Megyei Közútnak, hogy van egy kis probléma? Esetleg szóltak, de ezzel le is tudták a feladatot?

És ami ezen túlmutat: mit tesz a városvezetés egyéb esetekben? Ott is hasonlóan aktívan járnak el?

 

Antivasárnap

A magyar vasárnap szó valószínűleg a vásárnap összetett szóból ered, jelentése a középkori vásárok megtartásával kapcsolatos. Szent István király a kereszténység terjedésének elősegítése miatt a vásárok megtartását a templomba járással és a munka szüneteltetésével kapcsolta össze. (forrás: wikipedia.hu)

A vasárnapi kereskedés olyan erős történelmi hagyomány Magyarországon, hogy még a hét hetedik napja is erről kapta a nevét.

Akkor: vasárnap senki se dolgozzon, csak a vásározók, a kereskedők. Legyen a vásárok (és a templomba járás) napja!

Most: vasárnap továbbra is dolgozzon mindenki, csak a kereskedők ne! Legyen a család (és a templomba járás) napja!

De hogyan lehetne a család napja továbbra is, amikor gyárakban, mezőgazdaságban továbbra is megengedett a vasárnapi foglalkoztatás? Amikor sok család továbbra sem lehet együtt? Amikor sokaknak a megélhetése múlik, múlt azon, hogy vasárnap dolgozott? Amikor Magyarország még jobban leszakadhat a régióban, leszakadhat Európától ilyen rendelkezések hatására?

A vasárnap mostantól nem szólhat a vásárlásról Magyarországon. Antivasárnap…

Már Nokia utca sincsen Komáromban

A leghálátlanabb polgármester: dr. Molnár Attila (Fidesz)

Tavaly év végén még a Nokia utca nevét is megváltoztatta, most a finn céget okolja a város költségvetésének helyzetéért. Nem beszélve arról, hogy már tíz évvel ezelőtt azért harcolt, hogy ne fejlesszen a városban a mobiltelefon-gyártó óriáscég.

2014. december 17-én dr. Molnár Attila polgármester előterjesztésére megszűnt Komáromban a Nokia utca, mely 1999-től viselte ezt a nevet. Miért volt szükség a város 2000-es évekbeli fejlődését több milliárdnyi adóforintjával lehetővé tevő márkanév leváltására? Miért fáj már tíz éve dr. Molnár Attilának a finn cég jelenléte – akár csak utcanév szinten? Miért riogatta a város lakóit már 2005-ben azzal, hogy a Nokia több ezer kínait telepít Komáromba, ha megépül a Csillag-lakópark?

Érdemes visszatekinteni arra, hogyan jutottunk idáig. Milyen szerepe van a Komáromi Ipari Park leépülésében a jelenlegi polgármesternek?

Általában három indokot hallhatunk mindenhol a Nokia komáromi gyárának leépítésével, majd bezárásával kapcsolatban:

- a NOKIA piaci térvesztése – ugyanakkor beszédes tény, hogy a NOKIA komáromi gyára túlélte a németországi, a romániai és a finnországi gyárat is. A vietnámi "mega"gyárnak viszont - ahova áttelepítik a gépsorokat - még a piaccsökkentés ellenére is elég munkát tud adni.

- a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága, a visszamenő hatályú adók, terhek.

- 2012-ben a NOKIA vezetői és a finn miniszterelnök szeretettek volna találkozni Orbán Viktorral, de Magyarország miniszterelnöke nem adott erre lehetőséget.

 Egy negyedik aspektus mindennél fontosabb: Komárom folyamatos fejlődése talán nem tetszhetett 2005-ben a helyi, dr. Molnár Attila vezette fideszes ellenzéknek. Ezért megtámadták a Nokia távlati terveit.

Ön is emlékszik még a Csillag városrészbeli lakópark építésének tervére. A NOKIA 1000 lakásos lakóparkot épített volna, biztosítandó a gyár hosszú távú jövőjét. Itt szeretett volna lakhatást biztosítani minden, a gyártásban résztvevő - nem komáromi, de komáromivá váló - dolgozónak, a sormunkástól egészen a felsővezetőkig bezáróan. A NOKIA stratégiai szerepet szánt Komáromnak. Akár itt képzelhette volna el többek között a termékfejlesztést is, ami több száz, magasan kvalifikált mérnöknek adott volna munkalehetőséget. Az elképzelést az is megalapozta, hogy volt olyan év, amikor a NOKIA komáromi gyárában gyártották a világon(!) a legtöbb telefont.

Ezt akadályozta meg dr Molnár Attila és a helyi Fidesz. 2005-ben egy éven keresztül szinte minden Híres Komáromban, fideszes megnyilvánulásban, egymás közötti beszélgetéseken hangzott el: "a Nokia több ezer kínait akar Komáromba telepíteni ."

hk1.pngdr. Molnár Attila cikkének címe 2005-ből


Ugye könnyen belátható: ha Komáromban él, Komáromhoz kötődik egy gyár teljes munkaerő-állománya (beleértve a vezetőket, illetve a több száz fős, magasan kvalifikált termékfejlesztési részleget is), ezek az emberek hatékonyan küzdenek azért a cégen belül, hogy ne költözzön a gyár Vietnamba. Abban az esetben viszont, ha mégis megszűnik a gyár, a jelenlévő több száz fős fejlesztőmérnökre és más magasan kvalifikált szakemberre alapozva már másnap megjelenne egy új befektető. Ugye Ön is hallja nap mint nap, hogy a Mercedes, az AUDI folyamatosan magasan kvalifikált munkaerőt keres. Komáromban, a Csillag városrészbeli lakónegyed megépítése esetén, helyben megtalálható lenne a teljes szakembergárda, akikkel akár teljesen más jellegű gyár is üzemelhetne a NOKIA gyár helyén, és most nem lenne "szellemváros" a Komáromi Ipari Park.

Mi lenne ma Győrben vagy Kecskeméten, ha az autógyártók ellen indulna hasonló rágalomhadjárat? Ha valaki kitalálná, hogy kínaiakat akar képezni az Audi a győri egyetemen, azért fejleszti? Fejlesztenének tovább Magyarországon? Hoznának ide újabb és újabb termékeket, teremtenének munkahelyeket? Vagy inkább elkezdenének nézelődni a környező országok felé és 5-10 éven belül kivonulnának…

süti beállítások módosítása