Egy élhető Komárom-Esztergom megyéért

dr. Konczer Erik blogja

dr. Konczer Erik blogja

Kocs és a Tesla

2017. augusztus 18. - Erik a viking

Júliusban Kocson jártam a Kocsitoló fesztiválon. A fesztivál aprópóját adja a „magyar ingó szekér, hintáló szekér”, később „könnyű szekér”, azaz kocsi.

Miközben néztem, hogy a résztvevők a 380 kg súlyú kocsit a település szélétől annak központjáig futva tolják, a szekérre adott frappáns eredetmegjelölés elterjedésén kezdtem gondolkodni. Milyen illusztris társaságba keveredett Kocs, és a kocsi, azzal, hogy minden emberi szállításra alkalmas járművet így hívunk a mai napig?

Hány olyan település van Magyarországon, aminek megnevezése után mindenki ugyanarra gondol? Debreceni kolbász, esztergomi bazilika, bajai halászlé – talán már ezt is csak én párosítom így. A „komáromi” szó után az erődöt vagy a dalból ismert kisleányt tenném. És hány olyan település van Magyarországon, ahol semmit nem kell a településnév után tenni, mégis mindenki ugyanarra gondol? Talán csak a kocsi.

Más megközelítésből a kocsi világszerte is szép társaságban van. Nokia, a hoover (porszívó), konyak – és a címben leírt Tesla.

Indiában ha azt kérdezik: Hol a Nokiád? – akkor általánosan a mobiltelefonra gondolnak, mert ott sokáig ez volt a mobil. Amerikában a porszívót (vacuum cleaner) hoovernek hívják, mert az első gyártója a Hoover volt. A konyak a francia tájegység után kapta a nevét (a pezsgő is több nyelvben a tájegységre utal, csak nálunk nem, hála a nyelvújítók fantáziájának). És valószínűleg a Tesla is az általános neve lesz az elektromos autóknak, akkora előnye lesz a piacon.

Szép kis társaság – és nekünk a tesla is csak egy kocsi lesz…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konczer.blog.hu/api/trackback/id/tr9412758940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása