Egy élhető Komáromért, Komárom-Esztergom megyéért

dr. Konczer Erik blogja

Az első véradás – egy gyerekkori rossz emlék leküzdése

2017. július 14. - Erik a viking

Büszke vagyok, mert segíthettem három emberen. Büszke vagyok, mert leküzdöttem egy gyerekkori rossz emléket. Vért adtam.

Mikor kisgyermekként vért vettek tőlünk, mindig egyszerre többen mentünk be a terembe, és egyesével vették a vért. Ahogy néztem, amint másoktól veszik a vért, lettem egyre és egyre falfehérebb. Egyszer-kétszer emiatt úgy elszédültem a vérvétel alatt, hogy le is kellett feküdnöm pihenni (vagy ülöm, ahol csak arra volt lehetőség). Ez a rossz érzés felnőtt koromban is elkísért, mindig azt válaszoltam, hogy „Igen, voltam már rosszul vérvételnél”. Mindig hevesebben ver a szívem, ha bemegyek a laborba.

Most is így volt. A véradás előtti mérésen jóval magasabb vérnyomás és gyorsabb pulzus jelezte: izgulok. Többször fordult meg a fejemben, hogy gond lesz, hiszen most jóval tovább lesz bennem a „Tű”. De nem lett. Nagyon profi segítséget kaptam, gyorsan eltelt az a pár perc. Szédülés nélkül, egészségesen álltam fel. Győztem.

A nap hátralévő részében kicsit fáradtabb voltam, ittam sokat, ettem a csokikat. De megyek újra. Mert fontos. Mert másokon segíthetünk. Segíthet bárki, csak rá kell szánni magunkat, meg kell nézni, ami visszatart, tényleg komoly visszatartó erő-e. ITT egy nagyon jó cikk van a tévhitekről.

Miért pont most, nyáron tettem ezt? Az Országos Vérellátó Szolgálat szerint most van rá a legnagyobb szükség:

Nyaranta minden évben csökken a véradások száma az év más időszakaihoz képest. Egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, a nyári hónapokban azonban kevesebben mennek el a nagy meleg és a sokakat érintő allergiaszezon miatt, valamint főként azért, mert a véradók is a megérdemelt szabadságukat töltik.

veradas.jpg

Vérre azonban a nyári hónapokban is szükség van a műtétekhez, a baleseti sérültek ellátásához, a vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. A nyár mindannyiunk számára a feltöltődésről szól, de vannak olyan közügyek, amelyek a kikapcsolódás idején sem szorulhatnak háttérbe, éppen ezért a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat idén közös véradókampányt indított „Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért!” címmel. 

Bizony, nem a betegek nyaralnak, hanem a véradók.

Támogatóknak köszönhetően nyereményjáték is van, a részletei ITT. Ezen az oldalon megnézheted azt is, hol van hozzád legközelebb véradás.

Hidd el, megéri.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://konczer.blog.hu/api/trackback/id/tr1112663373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.